Felballagtam, enyém volt a hegy,
a völgyekben még köd aludt.
A tornyot néztem, és alatta egy
ébredező, öreg, kis falut.
Messze néztem, magamra leltem,
körülöttem neszelt a lét.
Átölelt és én átöleltem,
enyém a föld, a mézillatú rét.
Enyém minden rebbenő madár,
minden néma, kicsinyke hangya.
Enyém volt, enyém lesz, ha már
harang szól csak, enyém a hangja…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: