laczaversek

…utolsó úr vagyok, legelső szolga,rám hajolnak füstszagú esték,maszat-kék az ég, mintha lecsorgott volnaIsten ecsetjéről a festék… álmos szelek messzire visznekpacsirtadalt… gyönyörűen egyhangú ének,szalutálnak jegenye-tisztek,menetelnek bodza-közlegények… utánanéz és elengedi a reggelaz éjszakai bölcs nyugalmat,pillanat-csillogó szemekkelpókhálókra gyöngyöt fűz a harmat… szélkeltette parázs a hajnal,Istennel vagyok… és önmagammal,csak magányos gondolatok várnak,és végtelen utakon időtlen vágyak viszik mindenen, mindenen… Tovább »

Felballagtam, enyém volt a hegy,a völgyekben még köd aludt.A tornyot néztem, és alatta egyébredező, öreg, kis falut. Messze néztem, magamra leltem,körülöttem neszelt a lét.Átölelt és én átöleltem,enyém a föld, a mézillatú rét. Enyém minden rebbenő madár,minden néma, kicsinyke hangya.Enyém volt, enyém lesz, ha márharang szól csak, enyém a hangja…... Tovább »

Mint szélkergette újság lapja, amint apró tócsán megpihen, a kis vizecske befogadja. Azt hiszem, a lélek épp ilyen. Felkapja, lerakja Időnek szele, fodrozott-reszketve várja, (ott, ahol kell, ahol a helye) égből földre sírt kicsinyke párja. És beleolvad lassan a lélek, csendesen másik lélekbe szédül, ahogy vízbe olvadnak a betűk, a képek, s Napsugár-létrán elmennek végül…... Tovább »